2011. március 30., szerda

'Jaj, Nikikém, nagyon nehéz ám sajtot csinálni!'

            A kecskéikre én már nem emlékszem, a meséiben hallottam csak róluk, de Pöttyös mama váltig állítja, hogy voltak. Na, nem sokáig, mert 'nagyon sok volt velük a dolog'. Hát, mama megbiztatott rendesen – na, de egy Újságíró nem adja fel, egy Niki meg pláne nem. Itt sajt lesz, sussz – passz.

Tegnap már nem bírtam magammal, nagyon szerettem volna kipróbálni a sajtkészítés mikéntjét és hogyanját, még az sem tántorított vissza, hogy egyelőre csak nagyon pici tejecskénk van itthon. Azt pedig az én párom iszogatja, mert nagyon jól esik a gyomrának. Egyébként huszonéve szenved folyamatos gyomorégéstől, és a fellelhető összes szert és módszert kipróbáltattam már vele, hátha segítenek. Nos, a hasonló problémákkal küzdőknek üzenem, hogy iszogassák a hideg kecsketejet, három hete ugyanis kutya baja az én Őmnek.

Szóval loptam is a termésből, de maradnia kellett fogyasztásra is, így aztán mindössze három literrel ugrottam neki a sajtgyártásnak. Rettentően izgultam, mert nagyon jót szerettem volna, vagy, ha nem is lesz nagyon jó, legalább ne menjen pocsékba a Rozi teje. Nem azért dolgozunk rajta, mi ketten: ő eszik, én meg fejem. Konkrétan egész nap jár a szájában valami, megdolgozik minden csepp tejért.

Szóval szűrtem, főztem, kevertem – kavartam, ezt bele, meg azt – csöpögtetés, nyomkodás, súlyozás, és a végeredmény..........hát...........

Minekutána rettentően fáradtan sikerült ma hazaérnem, kérlek, fotó nélkül is higgyétek el nekem – igyekszem holnap pótolni - , hogy valami frenetikus ez a sajt. Fél kilót sikerült préselés után mérnem belőle, ez is mutatja, hogy Rozim bizony jó munkát végez. Igazi minőségi tejet termel nekem. Nagyon finom, nagyon guszta........egyetlen probléma van vele, hogy rettentően eteti magát. Jobb lesz, ha dugok el belőle, hogy legyen mit fényképezni holnap.......

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok!! :) A finom házisajt már adott nálatok, és annyira ki lehet használni. Ügyes vagy, én bele sem mernék fogni a sajtkészítésbe..:) Igaz, a fejés is meghaladná szerény képességeimet:))

    VálaszTörlés