2011. március 8., kedd

És íme, az elmaradt szalvétagombóc

             Anyukámnál, ha köretről van szó, akkor az tészta vagy krumpli. Gyermekként megszoktam, elfogadtam: vagy ez van a hús mellé vagy az. Nőként – mikor bekerültem a saját konyhámba – nagy szájtátások közepette nyugtáztam, hogy mennyi minden más van még a világon...

A zalakarosi kis hotelben evett Ő először. Azonnal jelezte, hogy, ha előkerülne a szakács, mindenképp fagassam ki, hogyan készítette, mert ez Isteni! A szakács nem került elő – mindig csak a szósz-séfet állították a vendégek közé, akinek persze fogalma sem volt a köretekről. Szóval maradt a neve: szalvétagombóc, meg az internet – mert hát anyukámat hiába kérdeztem, abban volt csak biztos, hogy sem nem krumpli, sem nem tészta.

Sok-sok receptet végigolvastam az igazi után kutatva, mindben volt valami fél-igazság, végül úgy döntöttem, elkészítem a saját szalvétagombóc-variációmat, íme:

  • 30dkg. másnapos kenyér kis kockákra vágva (én nem szeretem, ha nagyon száraz, ez pont bevált, de a héját leveszem róla, anélkül harminc a harminc)
  • 10dkg. füstölt szalonna (nekem sajátom van – erről majd máskor – de világvégi szalonna hiányában a kolozsvári is tökéletes)
  • 1 közepes fej hagyma
  • 2 és fél dl. tej
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál liszt
  • só, bors, petrezselyem (esetleg némi szárított vargánya)
Szóval ebből lesz a fantasztikus étek, már csak annyi a dolgunk, hogy a szalonnát zsírjára süssük, megfonnyasszuk benne a hagymát, a tojásokat tejjel összekeverve az összes többi hozzávalóra öntsük és várjuk, hogy a kenyér megszívja magát. A masszát jól átgyúrtam kézzel, nem akartam, hogy nagyon darabos maradjon a kenyér benne, de ez csupán ízlés kérdése. Olajjal bekent alufóliára halmoztam (a rövidebbik oldalára), és szorosan feltekertem hurkának – végeit alaposan összecsavarva. Az általam olvasott receptek szerint sütőben vízgőz fölött kellene elnyernie végleges állapotát, de nekem ez túl macerásnak tűnt, így lobogó vízben 25 percig főztem.
Isteni, bátran ajánlom. 

3 megjegyzés:

  1. De jó, hogy eszembe juttattad! Ezer éve nem készítettem, pedig mi is nagyon szeretjük a szaftos ételekhez:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a receptet, néha annyira uncsi már a rizs, meg a galuska! Zalakaroson mi is megfordulunk néha,Tamásiban van egy szuper étterem a Koppány, isteni a marhahúslevesük! Sajnos nekem még sohase sikerült reprodukálni.Pedig már jó néhány éve főzök húsleveseket.

    VálaszTörlés
  3. Limara, én térülök-fordulok a konyhában, képes vagyok magában is megenni egy-két szeletet belőle... gombamártással meg pláne...
    Medora, és a Fehértói Halászcsárda karamellizált gyümölcsös jércemellével voltam így sokáig, még ma sem mindig jön össze....

    VálaszTörlés