Csajok, köszönöm!

                   Szépen lassan elérek a harmadik x-emhez. Az előző huszonhatot sem nagyon ünnepeltem meg, a következő néhányat sem tervezem jobban. Nekem az az igazi ünnep, aminek sokan örülhetünk együtt. Ma minden nő napja van – a férfiak virágcsokra és kedveskedő üzenete helyett én mégis néhány lánynak örültem a legjobban.

Napok óta tervezem bejegyezni végre a szalvétagombócomat, ezt az általam annyira kedvelt szaft-kísérőt, de most, hogy végre ideértem, mégis muszáj előbb valami másról mesélnem.

Tegnap betévedt hozzám néhány szívesen-látott, és mostmár-kevésbé-idegen. Néhány eddig ismeretlen arc, hang, név. Valakik, akik szavai Újságírónak – nevezett nekem – nagyon de nagyon jól estek. Megszépítették a napomat. Már az sem zavar, hogy a szomszéd megint kiabál. Kerek nyolc perce kergeti a kétlábút, hogy a fazékba dughassa. Baromfipajtás tűnik a gyorsabbnak, a férfi nem kis bánatára – hangot is ad dühének.... Ma már nem zökkent ki a mosolyomból, akkor sem, ha még fél órán át nem sikerül elkapni a csirkét.

Mosolyogjatok hát ti is, éljenek a nők! Virágozzanak a fák és szívjuk magunkba a napocska egyre melegebb fényét! Ezek csak apróságok – de mennyivel jobb így, hogy vannak...

Isten hozott benneteket, lányok, remélem, szívesen időztök majd nálam.