2011. február 20., vasárnap

Kizökk....


               Hajlamos vagyok belesüppedni a hétköznapokba. Hagyom, hogy történjenek velem a dolgok, és sodródok az árral. Kényelmes, megszokott, kiszámítható. Házimunka, játék a gyerekkel – na meg a kutyákkal, mert nálunk ők sem maradhatnak ki, bevásárlás, esetleg posta meg gyógyszertár.


Belesüppedek, sajnos túl gyakran elkényelmesedek. Az idő telik, a dolgok haladnak a maguk útján én meg csak kívülről nézem őket. Néha kisebb katasztrófának kell történnie ahhoz, hogy kimozdítsanak az édes 'szokásosnál többet nem tevésből'. Ha túl sokáig süppedeztem, akkor tényleg katasztrófaként kezelem a helyzetet – az 'Uram Isten, most mi lesz'-érzés kerekedik felül rajtam. Aztán átgondolom, kétszer – háromszor nekifutok...negyedjére már biztos, hogy megvan a megoldás... Megindul Újságíró, előkerül a városi belevaló lány és mindjárt győztesként kerítem ki magam a helyzetből.


Ma nem volt hajósüllyedés – ma valami egészen más történt velem. Kimozdított a süppedésemből. Ő elvitte a terepjárót – amit egyébként nagyon de nagyon szeretek. Csak beszállok meg ki. Tekergetem a kormányt – azt is csak egyujjal, néha váltok. Szinte semmit nem kell csinálnom. Megy magától. Nagyon, de nagyon kényelmes vezetni. Csak pont azt a bizonyos többet veszi el tőlem.

Kiálltam hát kicsi városi kocsival a garázsból. Nincs szervo, nincsenek batár nagy gumik, semmi digit klíma, semmi négykerék... Olyan jó volt élvezni a vezetést: már – már szándékosan kerestem a kátyúkat – na, csak a kisebbeket, nem dömper ez – Lányka jókat kacagott rajuk. Tekertem a kormányt, kacskaringóztam az úton... Annyira jól esett. Megint vagány belevaló lány voltam egy kicsit. Megint Újságíró. Megint városi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése