Mínusz 6 fok. Ennyit mutogat itt nekem ez az okos kis ablakocska a monitor jobb felső sarkában. Katasztrófa. Meg tudnék kint fagyni. Még pulóvert is vettem fel amíg kifutottam a postáért – pedig hajdanán! Képes voltam mindennemű kabát és sapka-sál nélkül magassarkúban botorkálni a macskaköveken, csak óvatosan – mert hát szépen is néznék ki, ha a cipőm talpa helyett a ruhámon kötne ki a latyak – és pont vizsganapon. Mikor máskor? De engem nem zavart a nagy hó, a jeges járda, a fagymentes időben is csúszós macskakövek.... Mit nekem, olyan egyensúlyérzéket fejlesztettem ki magamnak, hogy a legprofibb kötéltáncos is megirigyelhetné. MINDENNEMŰ TÚLZÁS NÉLKÜL, természetesen.
Muszáj volt magamra kapni valamit, mert míg mások egy éjszaka alatt hűlnek ki, nálam a tűréshatár most elég alacsony. Meg hát nagy igazság, hogy ha az ember lánya a gyerekre ráerőlteti a nagykabátot télen, akkor jó példaként illik neki is felöltözni rendesen. Na, most nem esett nehezemre elöljárni a mutogatásban. Kicsoszogtam hát a postaládáig – igazából már csak félig-meddig működő- és fogadóképes, mert az én drága Lánykám eljátszotta belőle az ajtótartó pöcköt. Valószínű nem ez a neve, de semmi nem szabhat határt a női kreativitásnak, ha nem ismert dolgok megnevezéséről van szó. Szóval ha nem kapkodom magam, az újság és a szórólapok (amiből itt Világvégén nem sok akad) a járdán landolnak, és bizony könnyen megeshet, hogy a féltve óvott és már jó előre potás-lesett leveleket Kutya veszi át. Ez esetben a sorsuk egyértelmű – mire hozzám kerülnek, igencsak olvashatatlan állapotban lesznek, gyújtós is csak alapos szárítgatás után lehetne belőlük. De megint semmi - nagyjából. Világvége hozta a formáját, egy szem szórólap – kedves országgyűlési képviselőnk megköszöni, hogy elmentem újra polgármestert szavazni. Honnan veszi, hogy voltam? Voltam, csak hát ez mondjuk magánügy...Meg a szomszéd bácsi is ugyanezt kapta, aki meg ugye nem volt. Nem túl személyre szabott.
Ilyeneken már csak tűnődöm, nem húzom fel magam. Keresem a megfelelő szót rá – még dilemmázok a belefásult, beletörődött és ráunt szavak között, de valószínűleg valamelyik bele- lesz az igazi. Szóval mindenesetre Újságíró ezen már túllépett. Annyi mindenen lehet idegeskedni, bosszankodni az életben, mit nekem egy értetlen ember, főleg, hogy 99 és fél százalék esélyt adok annak, hogy nem csak, hogy nem ő írta, de még csak nagyon el sem olvasta, mihez adja a nevét. Hogy nem értelmezte, az biztos.
Engem mégis a hideg bosszant. Illetve, az hagyján, hogy hideg van, de hogy ennyire nem tudom kezelni a helyzetet, az már szörnyű. Meghallgatás, hiper-szuper interjú, konfliktushelyzet valamelyik számunkra olyan fontos cég telefonon alighogy elérhető munkatársával – meg sem kottyan. Egy újságíró találja fel magát mindig, minden időben. Ez a dolga, ezért fizetik. Újságírót csak fizették. Pont. Múlt idő. Na de, amit megtanult...azt nem felejti. És milyen sok hasznát veszi a mindennapokban. Még Világvégén is. Mert, ha emberrel nem is találkozik, mindig akad valaki, aki nem jól végzi a dolgát, márpedig ha fizetünk egy szolgáltatásért, akkor bizony joggal várjuk el, hogy meg is kapjuk a pénzünkért. Szóval gyakorolni mindig van kin – min.
De ez a hideg. Vagyis nem a hideg. Magammal van bajom. Mi van velem?! Öregszem?! Csak nem...Nyuszi lettem...Vacogós nyuszi...Nem ilyen voltam én..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése