2011. február 20., vasárnap

Csak egy kis kultúrát, némi műveltséget...


             Már nem hiányzik sármos facér férfiak kacér pillantása amint elhaladok mellettük, nem vágyom rá, hogy mások bombanőként tekintsenek rám, hogy úton-útfélen ismerősökbe fussak, akikkel olyan jó is volt elbeszélgetni néhány perc erejéig, vagy, hogy beülhessek a barátnőmmel a Rádiba egy forró teára meg egy péksütire. Nem, nem vágyom ilyesmire, vagyis – van ennél fontosabb. De a lelkem egyre jobban, egyre gyakrabban vívódik önmagával – szóval velem – én meg magammal. Úgy hiányzik egy 'értelmes' szó, egy okos, tanult ember intelligenciája, egy hozzáértő szakmabeli kritikus véleménye, vagy egy röpke kis vita vele, mert hát nem veszekszünk mi, csak bizonygatjuk az igazunkat. De sehol senki....senki, aki Újságírónak – nevezett nekem – szóba jöhetne kellemes társaság gyanánt. A mai nap is azzal fog eltelni, hogy egytől nyolcig számolok a lányommal, ezzel nagyjából ki is merül a közös szókincsünk.

Szóval én lennék Újságíró, és mint kiderült, van nekem egy tündéri lánykám – életem egyik értelme, a másik még dolgozik – és együtt éldegélünk mi Világvégén. Szó szerint ott van. Ide csak az jön, akinek itt van dolga. Szóval a postán és a lakosokon kívül senki. Illetve ez utóbbiak soha nem mennek el innen, így hát marad csak a posta. Meg Ő, nevezett életem párja, ha dolgozóból hazatér hozzánk, illetve néha Én meg a Lánykám – ha úgy alakul, hogy dolgunk akad másfele. Csak a posta. Nincs átjárás, dudálás, dugó, szmog...semmi nincs. De hát ezért jöttünk – pattan elő fejemben a gondolat – ezt akartuk. Nyugalmat, csendet, békét. Félreértés ne essék! Gyerekkorom nagy részét falun töltöttem, a nyarat meg nagymamámnál – szigorúan falun. Azok a nyarak! A legszebb emlékek közé dugtam őket – de erről majd máskor. Eldönteni könnyebb volt, mint alkalmazkodni...Pedig már alakulok...

Nagyvárosban koptattam a nagyelőadók székeit, kisvárosban okítottam újságírópalántáimat, és itt vagyok most. VILÁGVÉGÉN. Nincs újságírás, nincs diákoknak észosztás, nincs rászólás, hogy figyelj jobban! Nem magyarázom, hogyan kérdezzünk jól, nem cenzúrázom az illetlen és illetéktelen szavakat, nem győzködök, hogy kitartás, utolsó alakítás és jó lesz. Maradt a politika – melyet magammal vitatok meg és ez a blog, melyhez az indíttatás régen megszületett, de a kezdőlökést Eszti adta - tudta nélkül. Hát itt kezdődik Újságíró és Világvége története – lesznek még sokan mások és másholok – a sztorinak korán sincs vége..


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése