Kiruccantunk. Egy kicsit. Emlékeket gyűjtöttünk. Jó lesz majd a duruzsoló tűz mellett gondolni rájuk. Jövő télen. Addig eldugdosom őket. Nehogy megkopjanak.
Lassan hagyománnyá kezd válni a téli Balaton-parti pihenés. Pár lopott perc a családias kis szállodában – néhány óra, ami csak a miénk. Hármunké. Nélküle nem tudnánk elképzelni. Életünk részévé vált. Holnap lesz két éve. De erről majd holnap.
Csendes, békés, nyugodt. Nem csörög a telefon, nem zúg a mosógép. Kutya sem les be félóránként az ablakon, hogy mikor megyek már játszani. Csak mi vagyunk. Az ablak alatt csobog a víz a medencébe. A terasz párában úszik. Érzem a friss, igazi téli levegőt. Nagyon jól esik. A lelkemnek.
Isteni ízek az asztalon – a leves mindig tökéletes, pedig biz' Isten, nem szeretem, de itt nem lehet kihagyni. Napjában kétszer nyugodt szívvel ízlelem a fantasztikus lét. Nem tudom, hogy csinálják. Egyszerűen hibátlan.
Vacsora után egy könnyű koktél – narancs és gránátalma keveredik némi alkohollal, pontosan eltalált mértékben. Szürcsölöm a szívószálon át. Hogy otthon miért nincs ilyen?! Mert ittenre tartogatjuk. Hogy legyen mire emlékezni. Már érzem az orromban a gyümölcs illatát, a jégkocka gondolata hűti a számat, a szívószálat pedig már egyenesen keresem a kezemmel. Pedig csak emlék. Egy fantasztikus hétvégéé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése